"Kedves Marika!
Hazaértem.
Reggel úgy indultam el itthonról, hogy a bal lábam (amire a múltkor azt mondtad, hogy rosszabb állapotban van), egyáltalán nem fájt, a jobb egy kicsit. Aztán volt egy kemény edzés, sok kitörés, guggolás, és nem fájt a térdem, akkor sem, amikor az edzőteremből felmentem az öltözőbe a lépcsőn.
Aztán kimentem a Lehel piacra, fel kellett szállnom villamosra, régi típusú magas autóbuszra, és arra értem haza, hogy javítják a házunkban a liftet, így felsétáltam a 4. emeletre. Megmértem: 16 kg csomaggal. Azóta már voltam a közelünkben lévő piacon is, de mire onnan hazaértem, már működött a lift. A térdem még mindig nem fáj.
Hálásan köszönöm!!! "
Dr. T. K.
"Az energetikai kezelés során Mária mindig finom mozdulatokkal, érintéssel, szeretettel halad, és megtalálja azokat a szavakat, mondatokat, melyek kimondásával a bennem összegyűlt feszültség, szorongás sírás formájában távozik.
Nehéz időszakaimban ez a kezelés hozza meg számomra azt a megkönnyebbülést, felszabadulást, ami után az addig stresszt okozó eseményekkel is könnyebben megbírkózom, többet mosolygok, és igazi önmagam tudok lenni, amilyen szeretek lenni."
P. K.
Mondhatom, az Égiek vezéreltek Marcsihoz, mikor először voltam nála.
2014. januárban éreztem, ideje a bennem lévő zűrzavart rendezni, és visszamegyek hozzá. Kérdezte, mit is szeretnék, válaszoltam is rá... mégis.
Pár nappal később, mikor megérkeztem, teljesen más volt a "Mit is akarok, mi célból mentem hozzá" kérdésre a válaszom. Olyan lelkek jelentkeztek be számomra, akik az élők soraiból már eltávoztak, mégis éreztem már régóta, nincsenek lezárva, szeretettel elengedve a közös kapcsolódásunk.
Bizony, volt bennem igen sok harag, feszültség, ami az elmúlt évek alatt felhalmozódott bennem, ki nem mondott szavak. A megértés... aminek hiánya falakat emelt bennem.
Megtörténtek a "találkozások", és elmondhatom, gyönyörű volt. Az egész. ha hagyja az ember, hogy történjenek a dolgok, felsőbb vezetéssel.... szeretettel.... könnyedén......Szavak, mondatok, amik végre teret nyernek, és felszabadítanak...... a falak leomlanak.... szeretet, elfogadás, megbocsátás, és bizony, hatalmas könnyedség, ami helyette tere kap.....
Ott ültem, és közben éreztem, ami történik....
Nem az az ember jött ki Marcsitól, mint aki bement.....Hála és áldás érte......Jókor voltam, jó helyen. :))
Ami a történethez még hozzátartozik, hogy az egész elején csináltunk közösen egy csakra-harmonizációt......Erről azt gondoltam, soha nem árt. Legalább "megérkezem" ehhez az egész eseményhez, leszedjük a kinti világ hatásait... biztosan könnyebben történik majd az egész, amiért mentem..... Nos, egyikőnk sem gondolta, hogy csoda történik. Egy beavatás szintű történés, amit szavakkal talán csak körülírni lehet......"Új" "csakra" engedte számunkra láttatni, érezni magát.......Mondhatom, mintha lett volna egy új születésnapom!!!!!
Az Égiek többszintű védelmében és támogatásában, biztonságban élhetem az életem innentől...Kívánok mindenkinek csodás tapasztalásokat..... Amen (P. Ildikó)
Dobogókőn voltunk párommal túrázni szeptember végén. Az Aranyasszonyokrol az interneten hallottam először.
Mindig is vonzott az ezoteria.
Gondoltam ha itt vagyok, egy találkozó belefér a programomba. Marikát ´találomra választottam ki,de gyorsan rájöttem,hogy ez nagyon jó választás volt. Alig egy órás beszélgetésünk úgy zajlott, mintha egy nagyon régi mesteremmel beszélgetnék.
Tiszta kisugárzása, szerénysége szíveket nyit meg.
Csatornázáson - először vettem részt -- sokat adott mert bíztam a vezetésében.
Mindenkinek csak ŐT ajánlom.
A találkozásunkat meghitt barátság követte. Számomra O egy Angyal, tudom, hogy Őt segítőnek, tanácsadónak választották ki mellém az Angyalok. Minden embertársamnak egy ilyen segítőt kívánok.
Köszönöm, hogy megismerhettelek. Az égiek Szeretete és áldása kísérjen igaz utadon.
H.K. (Szlovákia)
„ Nyáron meghalt egy barátom, akit 20 éve ismertem már, hosszabb-rövidebb időre többször is kapcsolatban voltunk, de ha éppen nem is, akkor is része volt az életemnek.
Öngyilkos lett, hirtelen, azaz senki sem várta. Így nem állt módomban elbúcsúzni tőle, ezért kértem Marcsi segítségét, hogy még egyszer beszélhessek vele, mielőtt eltemetik. A ’beszélgetés’ során feltettem neki néhány kérdést, és jegyzeteltem, amit mondott.
A végén vettem észre, hogy a leírt szöveg tulajdonképpen egy gyászbeszéd, amely tökéletesen bemutatta őt, és azt is látni engedte, miként jutott el idáig, illetve tökéletes megnyugvást adott nekem, választ a kérdéseimre.
Bár ő egyetértett vele, a temetésen mégsem olvastam fel a gyászbeszédet, mert túl intimnek éreztem. Érdekes módon, a beszélgetés után teljesen megnyugodtam, elfogadtam, amit történt, bár nyilván hiányzik a jelenléte az életemből.
Nyugodtság, majdhogy nem derű volt bennem, és ez maradt velem a mai napig. A temetés is nagyon szépen sikerült, sokszor eszembe jutottak közben a szavai.” O Cs
„Meggyőződés arról, hogy valóban egy Csatornázó mellett ülök...ez másodpercek alatt megvolt,
és ez nagyon fontos, azt gondolom...feltétlen szeretet érzékelése...nyugalom, béke...még a rossz hírek is megnyugvást okoztak
...hihetetlen töltődés lelkileg, energetikailag, megtisztulás érzése...távozás után is euforikus hangulat, föld felett járás,
mintha 10 kiló fölös stressztől, púpoktól szabadulnék...
a hallott szavak és az átélt érzések megfellebbezhetetlen igazsága, ennek nyugtató érzete, a minden és mindenki Egy feelingje...
a rímes kódoltság jelzi, hogy művészet ez, a művészet pedig mindig valami isteni kézjegy, lenyomat...játékosság,
ami Isten egyik kedves tulajdonsága, időtöltése...mert Ő a legnagyobb gyerek, azt gondolom...
és így egy megkülönböztetett isteni jelenlétet érzek a csatornázásban...feltöltve, régen érzett optimizmussal távozás...” VA
"Egy balesetben 2004 decemberében, megsérült az egyik gerinccsigolyám és a térdem.
Kaptam egy támasztó nyakgallért, amit egy évig hordtam kisebb szünetekkel.
Természetesen véget nem érő fizikoterápiás kezelések és gyógyszerek szedésével teltek a napok a hónapok és az évek.
A fájdalmak és a fizikai erőállapot gyengesége kikezdte a szervezetem eddig jól működő területeit is.
Kedvtelenség, rossz közérzet és visszahúzódó életvitel miatt nem volt könnyű az élet velem.
Párom egyszer azt mondta menj el a Marikához, mondj el mindent talán tud egy kicsit segíteni.
Az első találkozáskor - kezeléskor - azt mondtam tegyen velem amit akar! Keveset beszéltünk, néha kérdezett és tette a dolgát.
Éreztem, jó kezekbe kerültem. Azóta havi rendszerességgel felkeresem és Ő újra csak teszi a dolgát, én pedig érezhetően és
láthatóan gyógyulok, kivirulok, bőröm kisimul, közérzetem és hangulatom pedig jó, gyógyszer: csak fél szem altató este.
Ismerőseim szerint 10 évet fiatalodtam, erre csak annyit válaszolok: igen, én is így érzem.
Kívánom, hogy az Égiek vezéreljék tevékenységét!" TJ
„Barátságos útleírás, mosolygós fogadtatás az ajtóban – így ismertem meg Máriát.
Kellemes illat, halk, finom zene, pihe-puha takaró, selymes olaj, és máris átadhatom magma szakértő kezeinek.
Masszázs terén bőven van tapasztalatom, így, ki merem mondani, hogy nagyon ért hozzá; technikában, erőben is „jó” érzéssel, hozzáértéssel, szeretettel kezel.
Mivel a masszázst kombináljuk a csakra tisztítással, nem csodálkozom, amikor kimondandó mondatok jönnek Máriától, nálam pedig a sorra kerülő csakrákkal kapcsolatos emlékek, történések elevenednek fel.
Képek is jönnek mindkettőnk oldaláról, így igazi, közös munkáról beszélhetünk.
Melegített kövek kerülne a gerincem különböző pontjaira, ami a kövek levétele után már kevésbé fájdalmasak, némelyik pont teljesen fájdalmas lett!
Ez nekem nagy szó, mert bizony intenzíven használom a testemet, sokféle kedvenc mozgásomban, és nem mindegy, hogy milyen érzéssel.
Izmaim után, csontjaim is sorra kerülnek. Nem a legkellemesebb érzés, de az „úthenger” után sokkal jobban érzem magam.
A kezelés végén Mária megnézi, hogy a csakráim a kezdéskor mért állapothoz képest, most hogy állnak és milyen vastag az aurám?
Mondanom sem kell, hogy sokkal jobb állapotban vagyok mindkét téren. A csakráim jól forognak, az aurám pedig igencsak megvastagodott.
Van még pár kérdésem is, így a kezelés után következik a „chanelling” is, amiért külön hálás vagyok, mert számomra fontos dolgokról kérdezem.
Konkrét válaszok jönnek. Néha szükséges a megerősítés, vagy elutasítás is.
Nagyon örülök, hogy az élet/sors Máriával ajándékozott meg, mert nem csak sokoldalú, de autentikus, szeretetteljes ember Ő, akit nagyon becsülök és sokra értékelek.
Szívből ajánlom Őt ismerősnek és ismeretlennek egyaránt!” Cs. I.

„Nagyon békés nyugalmat tapasztaltam meg és azt szerettem volna, hogy soha ne legyen vége.
A kezedből forróság sugárzott, mely átmelegítette szerveimet, melyek, mint a szivacs nyelték el a kapott energiát. Főleg a derekamnál (keresztcsonti szakasz) érzek javulást.
Segítségeddel , mintha újra indult volna a szervezetem.
Befelé figyelve, egyfajta pezsgést érzek, mintha a sejtjeim felszabadultak volna a nyomás alól.” M Zs

É. A. írta le kérésemre a közvetítéssel kapcsolatos élményét
„A csatornázás egy különleges élmény, ahol választ kaphatunk a bennünket foglalkoztató kérdésekre.
Számomra megnyugtató volt, hogy a nagymamám odafentről vigyáz rám és kapcsolatba léphettem vele, Mária segítségével.
Ő az Égiek üzenetét közvetíti, természetes módon, egy biztonságos közegben, lágy és szeretetteljes minőségben.
Jó volt ott lenni, mikor a nagymamám üzent, azóta is érzem, ha gondolok rá, és megértettem pár dolgot a családunkkal kapcsolatban.
Szívből ajánlom a csatornázást mindenkinek, mert útmutatást ad életünk elakadt területein.
Segít rálátni önmagunkra és mindezt egy lágy és szeretetteljes minőségben.”

Az utolsó oldás jelentős változást hozott az életembe.
"X" már nem irritál. A párommal is jobb lett a kapcsolatunk és jobban ki merek állmi magamért vele szemben is és más téren is.
Nem mondom, hogy tökéletes és nem lehetne még javítani, de határozottan jobb lett.
Az benne a szép és különös, hogy szinte észrevétlenül történt. Nem kellett erőfeszítéseket tenni ezekért a dolgokért, illetve, hogy kiálljak magamért azért igen, de meg mertem tenni és ennek nagyon örülök." R. Gy.